4 mondat, amit soha ne mondj a párodnak

A bántó szavakat még a legdurvább párkapcsolati vitában is nagyon meg kell válogatnunk, mert amit egyszer hozzávágunk – és nem szó szerint – párunk fejéhez, az könnyen lehet, hogy örökre nyomot hagy benne.

A veszekedések során elhangzó legerősebb bántások valahogy behatolnak a házastársak/párok elméjébe, és ott bizalmatlanságot, kétséget ébresztenek. Ezek pedig olyan helyrehozhatatlan károkat tudnak okozni, amit sokan nem is sejtenek. De mely mondatokat kerüljük lehetőleg még vita közben is? 

A legerősebb bántások valahogy behatolnak a házastársak elméjébeForrás: 123rf.com

Az elismer pszichológus, Leslie Becker-Phelps a webMD kérésre írta össze a legsúlyosabb kijelentéseket.

El akarok válni!

Hacsak nem gondolja az illető teljesen komolyan, akkor ne vágja csak úgy oda a párjához. Ezeknek a szavaknak a kimondása aláássa a kapcsolatot. A pszichológus szerint, ha fontos a párok számára az elköteleződés és a kapcsolat megmentésén dolgoznak, akkor az éppen aktuális viharos időszakot is át tudják vészelni. Az „el akarok válni" mondat helyett lehet mondani azt, hogy „dühös vagyok", „megbántottál", „elárultnak érzem magam." Ezeknek az érzelmeknek a felcímkézése kifejezi aktuális érzéseinket, anélkül hogy rögtön a házasságunkat támadnánk.

Utállak!

Ez a mondat olyan szintű ellenségeskedést sugall a házastárs irányába, amely valóban felveti a kérdést: tényleg utálod? Utálod vagy irtózol a házastársadtól? Ha igen, akkor valóban ideje fontolóra venni a válást, de ha nem, akkor ne mondj neki ilyet. Leslie Becker-Phelps szerint ennek a mondatnak vannak még bántó változatai: „soha nem szerettelek" és a „soha nem kellett volna hozzád mennem". Ezek a megjegyzések arra késztethetik a házastársat, hogy a pillanatnyi ellenségeskedése után is kételkedjen párja valódi érzéseiben. A pszichológus szerint, ha ki akarjuk fejezni, abban a pillanatban miért nem vagyunk oda annyira kedvesünkért, inkább konkrét példát mondjuk, például „utálom, ha a beszélgetés közepén kimész a szobából".

A vita hevében se mondj olyat, amit később megbánsz!Forrás: 123rf.com

 Te egy.... (valamilyen negatív jellemvonás)

Amikor valamilyen negatív jellemvonással címkézzük fel a párunkat, azzal támadást indítunk a megváltoztathatatlanra. Gondolj például arra, mit jelent hülyének, szívtelennek vagy értéktelennek nevezni a házastársadat. Ha ez valóban így lenne, akkor miért mentél hozzá? És mit mond ez arról a félről, aki a másik fejéhez vágja a negatív jelzőket? Nem érdemes ilyen szavakkal illetni a másikat, mert ezzel csak mérgezővé tesszük a kapcsolatot, és olyan címkéket ragasztunk rá, amelyektől soha nem fog tudni megszabadulni.

Te soha... (pozitív cselekvés hiánya)

A „te soha..." kezdetű mondatokat bizony a legtöbb esetben rosszul használjuk. Inkább olyan dolgokra célzunk vele, amit a párunk ritkábban csinál, mint amennyiszer mi szeretnénk: „te soha nem hozol virágot", „te soha nem csókolsz meg". Ezekre a mondatokra biztos, hogy vissza fog vágni a másik, ezzel pedig csak tovább súlyosbodik a vita. Becker-Phelps inkább arra sarkall mindenkit, hogy a békés párkapcsolati együttélés szabályai szerint inkább mutassunk rá konkrétan a problémára, és azzal kapcsolatban osszuk meg az érzéseinket, mert ez vezethet a megoldáshoz, bármilyen összezördülésről is van szó.