Mi a szerelem?

Szerelem. Szüntelenül a másikra gondolsz, aludni sem tudsz az örömtől, hogy a világon van és te ismered őt. Mikor meglátod, óriásit dobban a szíved, mikor megöleled, fel akarsz oldódni a mozdulatban, mikor megcsókolod, be is következik ez az átlényegülés. Minden gond eltörpül, minden öröm ízetlen ahhoz képest, hogy vele lehetsz, már a tudat, hogy a közeljövőben találkozni fogtok, olyan mértékben feldobja a hangulatodat, ahogyan semmi más anyagi vagy lelki ajándék nem tudja.

És ha nem pontosan így van?

Mi van, ha csak nem tudsz szabadulni beszélgetéseitek emlékétől? Ha külsejében is valami annak ellenére vonz, hogy azt hitted volna, ő nem az eseted? Ha úgy érzed, régről ismeritek egymást, és az ölelés, szeretkezés is természetesen jön, amint egymáshoz közeledtek? Ugyanakkor nem látod őt rózsaszín szemüvegen át, feltűnnek hibái, másságaitok, és ezektől megrettensz, egyben izgalmasnak is találod, ahogyan az iránta támadt vonzalom birokra kel sztereotípiáiddal. Nem remeg bele a térded, ha meglátod, mégis csendes ünnep zajlik lelkedben amíg együtt vagytok. Ráérez arra, aki te valójában vagy, és ezt a valakit akarja. Sokat veszekedtek, és nem tudjátok végképp elengedni egymást.

Vagy csak ő az, akit elképzeltél

A külseje, a modora, a társadalmi státusza, az érdeklődési köre, a műveltsége, a humora, mindez így egyben fölülmúlja legmerészebb álmaidat is. Itt sincs rózsaszín szemüveg, ő valóban ilyen, és hogy ne volna jó a közelében lenni. A hibáit is szeretni tudod, mert olyanok, amelyek téged kevéssé zavarnak a másik emberben. Nem tölti ki a lelked a tudat, hogy egymáséi vagytok, mégsem gondolod, hogy teljes volna az élet nélküle.

Vajon ezek közül csak az első esemény a szerelem?

Esemény. A szerelem több mint érzés, és sokszor valóban megesik velünk, anélkül, hogy tennénk érte, és néha anélkül, hogy védekezni tudnánk ellene. Az, amilyen az elején, bármilyen is legyen akkor, mindenképp elmúlik. Akik azt mondják, hogy sok év után is szerelmesek egymásba, mondhatnak igazat, de ha megkérdeznéd őket, vajon pontosan ugyanúgy érzik-e magukat a másik társaságában, ugyanannak az eseménynek a sodrában vannak-e, mint kezdetben, bevallanák, hogy a szerelem szó alatt, még ha kevés változtatással is, de mást értenek már.

Kérész életű csoda, amiért érdemes élni és amit érdemes hajtani egy életen át, vagy lehetőség, valaminek a kezdete, amihez olyan kezdet méltó és szükséges, ami vetekszik minden földi jóval?

Mi van, ha érdemes hajtani, újra meg újra?

Paradox helyzet áll elő. Mert a szerelem nem rólam szól és nem egy érzésről. Nem az eseményről, aminek a sodrásába kerülök, hanem a másik emberről. Mert ő idézte elő bennem ezt a csodát, nélküle nem létezik, azért is akarok a közelében lenni, mert ő az egyetlen a földön, aki boldogsággá tudja avatni ezt a nélküle kínzó érzést. Szerelmes vagyok, mert valaki szerelmet ébresztett bennem.

Mikor a szerelem elmúlik, ott marad az a valaki, csak már nincs rám azzal a hatással. Nekem azonban nem ő számított, nem az, hogy misztikus közelségbe kerülhettem egy hatalmas élmény által a másik emberhez, aki ettől örökre közelebb való lett hozzám, mint a többi ember, hanem csak maga az élmény, ami közel vitt.

Amennyiben a szerelem érzését hajtom és függetlenítem azt attól az embertől, akihez közel vitt, olyan vagyok, mint a droghasználó, aki azért áldoz fel mindent, vagy sokmindent, hogy egy szer kiemelje a valóságból. Lehet ez kellemes élmény, de valóságunk olyan, hogy ha nem foglalkozunk vele, akkor is tart valamerre, és előbb-utóbb elénk toppan egy kanyarban, ahová nem is mi indultunk. A szerelem arra van, hogy a kapcsolódás a másik emberrel minden más kapcsolódásnál mélyebb szintre érjen, hogy onnan indulva kísérjük el egymást a közös úton.

És ha a szerelem egyben a méltó kezdete is lehet...

annak a csodának, ami az emberiséget életben tartja? Bár a szerelemnek nem minden esetben gyümölcse a gyerek, és gyerekek sem csak szerelemből születnek, maga az aktus, amit a szerelem beteljesedésének tartunk, szolgál a gyermeknemzésre. A gyermek pedig biológiailag és lelkileg egyaránt úgy lett megalkotva, hogy lételeme a szerető család. Az ember személyiségének és boldogulásának minőségét óriási mértékben meghatározza, hogy az anya, apa, gyerek hármas egységének szimbiózisa alapvetően boldog és kiegyensúlyozott-e.

Ideálisnak mondható, hogy akiknek testi-lelki egyesüléséből megfogant a gyermek, akiknek a génjeit hordozza, azok veszik körül egymást és őt szerető családként. Ha ez valamiért nem valósulhat meg, akár egyetlen ember, vagy egymást és őt szerető emberek gyönyörűen pótolhatják a származási család hiánya okozta űrt. De a szerelem szerepe attól még ugyanaz marad.