A szeretet döbbenetes pozítív hatásai egészségünkre
Boldogságot okoz, ha szerethetünk és ha szeretnek bennünket, ezt mindenki tudja. Az azonban kevésbé nyilvánvaló, hogy a hosszan tartó bensőséges kapcsolatok, legyen szó párkapcsolatról, barátságról vagy bármilyen családi kötődésről – számos, tudományosan bizonyított jótékony hatással bírnak egészségünkre.
Talán eljön az idő, amikor az orvos receptre írja a szeretetet, legalábbis erre gondolhatunk, ha megismerjük jótékony hatásait. Hogy mi mindent tehet testünkkel is a szeretet, megtudhatod a WebMD cikke alapján készített összefoglalónkból.

1. Kevesebb orvoslátogatás
Számos tanulmány készült a harmonikus házasság egészségre gyakorolt hatásairól. Az egyik legszembetűnőbb megállapítás, hogy a jó házasságban élők kevesebbszer járnak orvoshoz.
Senki sem tudja pontosan, hogy a szeretetteljes kapcsolatok miért tesznek jót az egészségnek. Vélhetően az emberek az evolúció során úgy fejlődtek, hogy szorosan kapcsolatokra épülő társadalmi csoportokban éljenek. Ha ez nem történik meg, a biológiai rendszerek túlterhelté válnak.
– mondja Harry Reis, PhD, az Emberi Kapcsolatok Enciklopédiájának társszerkesztője.
Egy másik elmélet szerint szoros kapcsolatban élve jobban vigyáznak magukra az emberek, és gyakran jó irányba változnak egymás hatására. A társunkra való tekintettel például jobban odafigyelünk a szájhigiéniára vagy az egészséges táplálkozásra, így akár több teljes kiőrlésű gabonát eszünk, és ez is kihathat egészségünkre.
2. Kevesebb depresszió és szerhasználat
A házasságkötés és a tartós házas élet csökkenti a depressziót férfiak és nők körében egyaránt. Ez nem meglepő, hisz a társadalmi elszigeteltség egyértelműen összefüggésbe hozható a depresszió kialakulásával. Egy tanulmány szerint a házasság hozzájárulhat az alkoholfogyasztás és a kábítószerhasználat csökkenéséhez is, különösen fiatal felnőttek körében.
3. Normális vérnyomás
A boldog házasság jót tesz a vérnyomásnak. Kutatók megállapításai szerint a boldog házasságban élők vérnyomása a legjobb, őket követik az egyedülállók. A boldogtalan házasok vérnyomása mutatta a legrosszabb értékeket.
A házasság minősége az, ami igazán számít, és nem a házasság ténye
– teszi hozzá Reis. Ebből kiindulva más jellegű szeretetkapcsolatok is hasonló egészségügyi előnyökkel járhatnak.

4. Kevesebb szorongás
Szorongás szempontjából a már stabil, szeretetteljes kapcsolat jótékonyabb, mint egy újonnan belobbant romantikus szerelem. A Stony Brook-i New York-i Állami Egyetem kutatói funkcionális MRI- (fMRI) vizsgálatokkal hasonlították össze a szenvedélytől lángoló új párok és az erősen kötődő, hosszú ideje együtt lévő párok agyát. Mindkét csoport esetében kimutatható volt az aktiválódás az agy azon részén, amely az intenzív szerelem érzéséhez köthető. Azonban feltűnő különbségeket találtak a két csoport között az agy egyéb területein. A hosszú távú kapcsolatok esetében a kötődéshez kapcsolódó területek erősebben, a szorongásért felelős területek azonban kevésbé voltak aktívak.
5. Természetes fájdalomcsillapítás
Az fMRI-vizsgálat egy másik nagy előnyt is feltárt a hosszú távon együtt lévő párok esetében. Az agy azon része is fokozottabb aktivitást mutatott, amely a fájdalmat tartja kontroll alatt. Egy több mint 127 000 felnőtt bevonásával készült tanulmány szerint a házasok kevésbé panaszkodtak fej- és hátfájásra.
6. Gyorsabban gyógyuló sebek
Az Ohio Állami Egyetem Orvosi Központjának kutatói vízhólyagok gyógyulási idejét vizsgálták. A sebek csaknem kétszer olyan gyorsan gyógyultak a boldog házaspároknál, mint az ellenségeskedőknél.
Úgy tűnik, hogy a jó házasság, valamint bármilyen hosszútávú szeretetteljes kapcsolat nem csak boldoggá, egészségesebbé is tehet.
