A Covid-22 még veszélyesebb lehet, mint amit most tapasztalunk
Szakértők szerint a koronavírus új szuperváltozata a Covid-22 még veszélyesebb lehet, mint a Covid-19 eddigi bármelyik variánsa. Ami még súlyosabb, hogy minden oltatlan személy potenciális szuperterjesztő lehet.
Az ETH Zürich szövetségi technológiai intézet immunológus professzora szerint a már meglévő variánsok kombinációja a járvány új és veszélyesebb szakaszát eredményezheti.

A Covid-22 még súlyosabb lehet, mint amit most tapasztalunk. Ennek eredményeképpen a következő években több oltást kell előkészíteni, mivel a világ továbbra is küzdeni fog a járványfenyegetéssel, ami talán életünk végéig megmarad- nyilatkozta Dr. Sai Reddy a Mirror című brit lapnak.
Aki nincs beoltva, szuperterjesztővé válhat
A professzor hozzátette, hogy a delta vírusterhelése már olyan nagy, hogy bárki, aki nincs beoltva, és megfertőződött a variánssal, szuperterjesztő lehet. Dr. Reddy szerint pedig a gyermekeket is oltani kell, ugyanis elegendő bizonyíték van arra, hogy az oltás nem jelent semmiféle veszélyt a 12 év alattiak számára. Véleménye szerint ősszel ismét emelkedni fog a koronavírusos betegek száma, és néhány országban visszatérhetnek a kemény korlátozó intézkedések.
Nagyon valószínű, hogy egy új változat fog megjelenni, ami ellen már nem védenek a jelenlegi oltások. Ezért az elkövetkező években több oltásra is fel kell készülnünk, amelyeket folyamatosan az új változatokhoz igazítanak – mondta az orvos.

A természetes immunitás erősebb lehet a vakcinánál
Izraeli kutatók közben arra jutottak, hogy azok a személyek, akik korábban már felépültek a koronavírusból és ezáltal szereztek védettséget, kisebb eséllyel kapják el a delta-variánst, mint akik mind a két oltást megkapták a Pfizer vakcinából.
A Pfizer/BioNTech-vakcina mindkét adagjában részesült emberek közel hatszor magasabb valószínűséggel kapták el a delta-fertőzést, mint azok, akik már átestek rajta, vagyis a természetes immunitás erősebb lehet az oltóanyagnál.
Ezek jó hírek azok számára, akik már sikeresen megküzdöttek a Covid-19-el, de az eredemények azt is mutatják, hogy az immunitás idővel gyengül, ezért szükség van a védőoltásra is.