A Covid terhesség idején befolyásolhatja a magzat immunrendszerét

Számos tanulmány készült már a Covid-19-ről, ahogyan arról is, hogy a SARS-CoV-2 fertőzés milyen hatást gyakorol a terhes anyákra. Arról viszont eddig viszonylag kevés kutatás számolt be, hogy milyen hatásai lehetnek a koronavírusnak a fejlődő magzatra.

A King's Immunológiai és Mikrobiológiai Tudományok Iskolájának kutatói viszont most a koronavírus fertőzésen átesett anyákat vizsgáltak a terhességük különböző szakaszaiban. Azt vizsgálták, hogy a születendő magzat immunrendszerét hogyan befolyásolja a vírus.

Az anya Covid-19 fertőzöttsége megváltoztathatja a baba immunrendszerétForrás: 123rf.com

Megváltozhat a baba immunrendszere

A kutatók megállapították, hogy a fertőzésen a várandósság alatt átesett vagy szüléskor még fertőzött anyáktól születő babáknál magasabb az úgynevezett cirkuláló mediátorok szintje, valamint megnövekedett a sejtek százalékos aránya, amelyekről ismert, hogy részt vesznek a fertőzésre adott gyors válaszban – írja a MedicalXpress.com. 

Mindez azt jelenti, hogy az immunsejtek mediátorképző képessége megnövekedett azokban a babákban is, akiknek anyja a terhesség korai szakaszában volt fertőzött. Ez arra utal, hogy az anya fertőzöttsége megváltoztathatja a baba immunrendszerét.

Antitestek átadása a méhlepényen keresztül

Azt is megállapították, hogy az anyák a SARS-CoV-2 elleni antitesteket átadhatják gyermeküknek a méhlepényen keresztül. A jelenséget passzív immunitás átvitelnek nevezik. Ez különösen akkor fordult elő, ha a fertőzés a terhesség elején történt.

Ezek az adatok rávilágítanak arra, hogy az újszülött immunrendszerét befolyásolhatja az anya állapota, még akkor is, ha a baba közvetlenül nem fertőződik meg. Ez számos kutatási lehetőséget nyit meg, és azt sugallja, hogy más anyai tényezők is képesek lehetnek a magzati immunrendszer fejlődésének megváltoztatására– mondta dr. Deena Gibbons, a tanulmány vezető szerzője.

Hatással lehetnek a vakcinák a menstruációs ciklusra
A koronavírus elleni vakcinákkal kapcsolatos klinikai vizsgálatoknak tartalmazniuk kell a nők menstruációs ciklusaira gyakorolt esetleges hatásokat is, már csak azért is, mert nagyon sok nő aggódik az esetleges problémák miatt. Elolvasom!

Újabb kutatások zajlanak

A kutatás nem áll le, további újszülötteket tesztelnek, hogy megállapítsák, tényleg továbbítható-e a vírus anyáról a magzatra. Jelenleg azt is vizsgálják, hogy az anyai fertőzés hogyan változtathatja meg a csecsemő immunrendszerét, és meddig maradhatnak fenn ezek a változások.