A 40-es korosztálynak is javasolni fogják a harmadik oltást

Az emlékeztető vagy harmadik oltás hamarosan sokkal szélesebb lakosságra terjedhet ki. Elsőként az Egyesült Államok tervezi azt, hogy javasolni fogja a a harmadik oltást a 40-es korosztálynak, valamint a fiatalabbaknak is, mivel egyre több olyan ember kerül kórházba Covid-19 fertőzéssel, akik korábban megkapták mind a két vakcinát.

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) adatai szerint az Egyesült Államok lakosságának közel 57,1 százaléka kapta meg mindkét adagot az adott vakcinából. Ami jó hír, hogy 40 százaléka már a harmadik, emlékeztető oltást is megkapta.

A 40-es korosztálynak is javasolt lesz az emlékeztető oltásForrás: 123rf.com

Az amerikai kormány viszont várhatóan a 40 éves korosztálynak is javasolni fogja az emlékeztető oltás felvételét – számolt be róla a CNN.

Harmadik oltással elkerülhető a kórház

Az Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatal (FDA) szakértői szerint a kórházakba egyre több olyan 65 év alatti is bekerül, aki a védettséghez szükséges mindkét vakcinát felvette.

Azok az amerikaiak, akik nem kaptak védőoltást, 18-szor nagyobb valószínűséggel kerülnek kórházba Covid-19 fertőzéssel, mint azok, akiket beoltottak – mondta dr. Rochelle Walensky, a CDC igazgatója. Walensky szerint ez nem azt jelenti, hogy a vakcinák hatástalanok lennének, csupán azt, hogy idővel gyengülhet a beadott vakcinák ereje. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy 11-szer nagyobb eséllyel hal bele a betegségbe az aki, nincs beoltva, főleg most, hogy a delta variáns továbbra is gyorsan terjed.

Cél: lassítani a vírus terjedését

Az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) a múlt héten engedélyezte a Moderna és a Johnson & Johnson vakcinák emlékeztető oltását, de közölték, hogy ezen a kettőn túl még a Pfizer engedélyezett vakcina is abba a csoportba tartozik, mely adható emlékeztető oltásként „mix and match" megközelítésben a jogosult egyének számára.

Az emlékeztető oltás nem csak a 65 év felettieknek fontosForrás: 123rf.com

A rendelkezésre álló adatok gyengülő immunitásra utalnak bizonyos populációkban, akik egyébként teljesen beoltottak. Ezen engedélyezett emlékeztető vakcinák elérhetősége fontos a Covid-19 elleni folyamatos védekezésben– mondta dr. Janet Woodcock, az FDA megbízott biztosa.

Harmadik oltás, de kiknek?

Emlékeztető oltás javasolt azoknak, akiknél legalább 6 hónap már eltelt az második dózis felvétele óta.

  • bárki, aki elmúlt 65 éves
  • 18 év felettiek, akiknek egészségi állapota súlyos Covid-19 kockázatot jelenthet
  • azok a 18 év felettiek, akiknél nagyobb lehet a Covid-19 fertőzés esélye, mert kockázatos környezetben élnek vagy dolgoznak

Utóbbi szempont elgondolkodtató, ha a világjárvány aktív hullámaiban, mikor egy közértlátogatás is kockázatos környezetnek számít.

Szükséges-e harmadik oltás az SM-betegeknek?
A szklerózis multiplex (SM) autoimmun betegség, ezért az érintettek számára különösen fontos kérdés, hogy az alapimmunizálást követően szükség van-e a harmadik (booster) oltásra. Elolvasom!

Szakemberek azt javasolják, hogy bárki, aki 65 év alatti és olyan betegsége van, mint a cukorbetegség vagy az elhízás, konzultáljon orvosával az előnyökről és a hátrányokról is, mielőtt emlékeztető oltást kérne. A CDC adatai szerint már 47 millió ember kapta meg a Pfizer vakcinát, és 39 millió embert oltottak be a Modernával. Az emlékeztető oltásokért már Magyarországon is lehet jelentkezni.