A vesekő kialakulásának okai és kezelése

Vesekőbetegség során a vizeletben előforduló ásványi anyagok kristályok formájában kicsapódnak. A vesekövek sokszor igen kellemetlen tüneteket okoznak, sokszor erős fájdalommal járó úgynevezett veseköves görcsöt okoznak, sőt akár kórházi kezelést is szükségessé tehetnek.

Viszonylag gyakori megbetegedés a vesekő, minden tizedik ember élete során legalább egyszer találkozik vele. A veseköves görcsöt a szülési fájdalomhoz szokták hasonlítani, részben mert igen erős fájdalomról van szó, részben mivel csak a kő „megszületése" vet véget a beteg kínlódásainak.

Minden tizedik ember élete során legalább egyszer találkozik vesekővelForrás: 123rf.com

A fájdalom görcsös jellegű és legtöbbször a lágyékhajlatba sugárzik, illetve erős deréktáji fájdalmat okoz. Kísérheti mikroszkóposan vagy szabad szemmel is látható véres vizelet, illetve hányingerrel, akár hányással is együttjárhat.

A vesekövek csoportja

A veseköveket összetételük alapján csoportosítjuk: legyakoribb az ún. kalcium-oxalát, illetve kalcium-foszfát tartalmú vesekő, de a húgysavkristályok is alkothatnak követ, illetve számos más molekula is. A kő analízise egyben a terápiának is fontos lépése, mivel a kő összetételének meghatározása segít a megfelelő terápia megválasztásában, illetve az oly fontos megelőzés megvalósításában. A kalcium tartalmú vesekövek esetén gyakran találkozunk fokozott kálciumürítéssel. Ennek hátterében állhat pajzsmirigy-megbetegedés, mellékpajzsmirigy-túlműködés, bizonyos vesebetegségek, melyek megváltozott ásványianyag-cserével járnak együtt, de számos gyógyszer is fokozhatja a kalcium ürítését.

A tartósan fekvő állapot vagy a D-vitamin túlzott bevitele szintén fokozza az ürítést. A húgysavkövek esetén a túlzott húgysavbevitel és a vizelet kémhatásának savas irányba való eltolódása együttesen alakítja ki legtöbbször a kórképet. A húgyúti fertőzések szintén hajlamosítanak vesekövességre, méghozzá az ún. struvit kövek valószínűsége emelkedik meg.

A kő analízise egyben a terápiának is fontos lépéseForrás: 123rf.com

Mindezek miatt igen fontos, hogy amennyiben lehetséges, a követ szakember analizálja, és így fény derüljön az összetételére. A veseköves görcs esetén sokat segít a megfelelő folyadékbevitel és a fájdalomcsillapító, görcsoldó terápia. Az 5 mm-nél kisebb kövek legtöbbször spontán távozni tudnak, a nagyobbak esetén viszont sokszor van szükség urológiai beavatkozásra. Amennyiben a kő elakad, illetve vizelet elfolyási akadályt képez, többnyire kórházi kezelésre kerül sor.

A vesekő megelőzése

Minden betegségben, de a vesekövesség esetén különösen fontos a megelőzés. A bő folyadékbevitel, az esetlegesen háttérben meghúzódó belgyógyászati megbetegedések felderítése, a beteg gyógyszeres terápiájának revidiálása mind hozzájárulnak a kiújulás megelőzéséhez. Kalcium tartalmú vesekövek esetén fontos a csökkentett fehérje- és sóbevitel, mivel ezek fokozzák a vizelettel történő kálciumürítést. A viszonylag frisebb kutatások rávilágítottak arra, hogy a korábbiakkal ellentétben nem javasolt a kalciumbevitel jelentős megszorítása, inkább egy kiegyensúlyozott bevitel javasolható.