Szükséges-e harmadik oltás az SM-betegeknek?

Az autoimmun betegségben szenvedők kitüntetett figyelmet érdemelnek a COVID-19 elleni vakcinák beadatásával kapcsolatban, hiszen mint ismeretes, a krónikus betegséggel élő embereknél a koronavírus fertőzés súlyosabb állapotot eredményez és körükben magasabb a halálozás is. 

A szklerózis multiplex (SM) autoimmun betegség, ezért az érintettek számára különösen fontos kérdés, hogy az alapimmunizálást követően szükség van-e a harmadik (booster) oltásra.

A szakmai testületek jelenlegi álláspontja szerint a COVID-19 elleni vakcinák hatásossága és biztonságossága jól dokumentált, beleértve az újabb variánsokkal szembeni védelmet is. Különösen fontosnak tartják és hangsúlyozzák, hogy a bármilyen okból immunszuprimált (gyengült immunrendszer) egyéneknél a súlyos betegség és halálesetek csökkentése céljából a COVID-19 elleni vakcinák beadatása elengedhetetlen.

Miért szükséges a harmadik oltás felvétele SM-ben?

Az immunterápiát kapó SM-betegeknél a nemzetközi és hazai szakmai szervezetek a harmadik (booster) oltás beadását megfontolandónak tartják, különösen azért, mert az eddigi vizsgálatok szerint a szervátültetetteknél és az immunszupresszív gyógyszerekkel kezelt betegeknél a harmadik oltás az alapimmunizálást követően kb. 60 százalékra emelte az antitestpozitív személyek arányát. Ettől függetlenül az antitestszintek védőoltás utáni meghatározását semmilyen szakmai szervezet nem javasolja, mivel – többek között – az egyes kimutatási módszerek eredményei nem összevethetők egymással. Tehát csupán az antitestszint-meghatározás eredményétől nem lehet függővé tenni a vakcina beadatását, illetve felvételét!

A COVID-19 elleni vakcinák hatásosak, biztonságosak, ám alkalmazásuk kapcsán a kezelőorvosnak vagy gondozóorvosnak speciális szempontokat is figyelembe kell venniük.Forrás: 123rf.com

Kiknek ajánlott a harmadik (booster) oltás?

A brit egészségügyi hatóságok 12 éves kor felett szükségesnek tartják a booster oltás beadását azoknál a személyeknél, akiknek az immunválasza valamilyen okból gyengült (immunszuprimált). Ezeknél az egyéneknél az mRNS-alapú vakcinákkal (Pfizer/BioNTech, Moderna) való oltás hatásosnak és biztonságosnak tekinthető, illetve Oxford-AstraZeneca vakcinával is lehet oltani abban az esetben, ha nem állnak rendelkezésre az mRNS-alapú védőoltások.

Kvíz: Mennyit tudsz az autoimmun betegségekről?
Autoimmun betegségben – téves immunválasz miatt – a szervezet önmagát támadja meg. A betegség pontos okai az orvostudomány számára máig nem ismertek. Elolvasom

Nagy valószínűséggel szükség van harmadik oltásra azoknál az SM-betegeknél, akik ocrelizumab, alemtuzumab, ofatumumab, rituximab, fingolimod vagy siponomid kezelésben részesülnek, továbbá akiknél az elmúlt két évben hemopoetikus-őssejt transzplantáció történt.

Shub alatt felvehető a vakcina?

A jelenlegi szakmai irányelvek szerint a harmadik oltás azon betegek részére is felajánlható, akik nem a fenti immunmoduláns kezelésben részesülnek vagy akik nemrégiben shub (akut rosszabbodás) miatt nagydózisú szteroidot kaptak. Hangsúlyozandó, hogy aktuálisan zajló shub esetén bármely oltás beadását nem javasolják, hanem legalább kéthetes várakozást tartanak szükségesnek a szteroid kezelés befejezése és a vakcina beadása között!

Mindezek alapján tehát elmondható, hogy a COVID-19 elleni vakcinák hatásosak, biztonságosak, ám alkalmazásuk kapcsán a kezelőorvosnak vagy gondozóorvosnak speciális szempontokat is figyelembe kell venniük.

Örökölhető-e a szklerózis multiplex?

Magyarországon a járóbeteg-szakellátásban megjelent szklerózis multiplexes (SM) betegek száma évi 6-7 ezer körül mozog és becslések szerint hazánkban évente mintegy 300–500 új esetet diagnosztizálnak, tehát az SM nem tekinthető ritka kórképnek. Az SM-betegek és hozzátartozóik éppen ezért gyakran teszik fel a kérdést: örökölhető-e a szklerózis multiplex? Elolvasom