Tegyük ezt az 5 dolgot reggel, hogy egészségesen induljon a nap!

Sokfélék vagyunk, így bioritmusunk, alvási szokásaink is különbözőek. Vannak köztünk korán kelő pacsirták és éjszakáig virrasztó baglyok. Az azonban mindannyiunk számára fontos, hogy jól induljon a nap, hogy a legjobb formába kerüljünk felkelés után. Összeszedtünk öt tippet arra, hogyan kezdjük egészségesebben a napot.

1. Használd a napot mint ébresztőórát!

Engedd, hogy a nap sugarai köszöntsenek reggel a besötétített hálószóba ablak helyett. „Nappal kelni, nappal nyugodni″ – ugye ismerős a mondás. A városi élet mesterséges világában ez az apró trükk segít a testednek, hogy rátaláljon természetes ritmusára, jobban kihasználja az éjszakai pihenés idejét, így nő az ellenállóképessége  és csökken a kedélybetegségek kialakulásának az esélye.

Engedd, hogy a nap sugarai köszöntsenek reggel a besötétített hálószóba ablak helyett!Forrás: 123rf.com

2. Szundi gomb helyett

Az a pár perc plusz szunyókálás, ágyban lustálkodás nem megoldás, ha fáradtan ébredsz. Ha azt szeretnéd, hogy frissen induljon a reggel, jobban teszed, ha minden nap ugyanakkor fekszel le és kelsz fel. Bizony ez a hétvégékre is igaz, akkor is, ha késő éjszakáig fent voltál. A rendszeresen beállított keléssel megtervezheted a reggeled, így mindenre jut időd, ezzel megelőzheted a kapkodást, a srtesszes indulást. 

3. Csendesedj el!

A reggel tökéletes alkalom arra, hogy – mielőtt elindul a napi nyüzsgés és a mobilozás – 15–20 percre elcsendesedj, ezzel lenyugtatva, megtisztítva elmédet. Nincs más teendő, mint felvenni egy kényelmes ülő helyzetet, ellazítani a testet és a légzésre koncentrálni, követve a levegő mozgását az orrlyukon át. Tartsd a levegő mozgásán a figyelmet a közben felbukkanó gondolatok helyett. Már pár perces rendszeres gyakorlás is csökkentheti a kortizol stressz hormon szintet, ezzel enyhítve a ránk törő idegességet, szorongást, vagy épp a tompaságot, a fejfájást. Az elcsendesedés után tiszta fejjel tervezhetjük meg napi programunkat.

Már pár perces reggeli elcsendesedés is csökkentheti a kortizol stressz hormon szintet.Forrás:123rf.com

4. Hideg-meleg zuhany

Ha fáradtan, nyúzottan ébredsz és már a kávé sem jelent látványos megoldást, kezdd a reggelt hideg-meleg vizes zuhanyozással! Mindig meleg vízzel kezd és a végén hideg vízzel zárj. Ismételd háromszor egymás után! Amint kilépsz a zuhany alól, máris érezni fogod a változást, energikussá válsz. Egész más érzés így kezdeni a napot, arról nem is beszélve, hogy javítja a szervezet általános ellenálló képességét, segíti a szív- és érrendszeri problémák megelőzését. A váltózuhany hatására kitágulnak az erek, fokozódik a vérkeringés. Ezáltal több oxigén jut az izmokba, fokozódik a teljesítőképességünk, gyorsul a regenerálódás és feszesebbé válik a bőr. 

A napindító mozgás pozitívan befolyásolja hangulatod az egész napra.Forrás: 123rf.com

 5. Időzítsd reggelre a testmozgást! 

A heti 3-4 alkalommal végzett, rendszeres testmozgás jótékony hatásáról beszélnünk sem kell, mindenki hallott róla már. Az egy más kérdés, hogy képesek vagyunk-e kivitelezni. Nagyobb eséllyel sikerülhet elérni a célod, ha a testmozgást reggel az első helyre teszed. Tervezd meg előre, másnap mit fogsz sportolni és készítsd ki az edzőruhád, hogy semmi ne tántoríthasson el!  A reggeli intenzív, üres hassal végzett sport a sikeres súlycsökkenés egyik kulcseleme is lehet. Arról nem is beszélve, hogy a napindító mozgás pozitívan befolyásolja a hangulatod egész hátralévő napodon.