A három legfontosabb dolog, amit ne tarts be, ha gyászolsz

Előbb-utóbb neked is meg kell küzdened hozzátartozóid elvesztésével, amely fájdalommal fog eltölteni. Gyászod mélysége általában az elvesztett személlyel kialakított kapcsolatod fontosságának függvényében érzékelhető.

A régi korok, tradicionális társadalmak embere a közösség támogató részvételével küzdött meg azzal a veszteségérzéssel, melyet szerettei halála okozott. A modern világban a halálhoz köthető rituálé (a virrasztás, a siratás, a halotti tor, a gyászviselet) egyre inkább veszít jelentőségéből és időbeli kiterjedése (gyászév) is lerövidült, ezért a fájó hiányérzet feldolgozását sokszor magányosan végezzük. A mai korra inkább az a jellemző, hogy a gyászoló a haláleset után rövid idővel visszatér korábbi elfoglaltságaihoz, és – a gyászruhaviselés szimbolizálta hosszú feldolgozás helyett – igyekszik úgy tenni, mintha nem is történt volna tragikus esemény.

1. A halálra nem természetes jelenségként gondolsz

Elhunyt szeretteink meggyászolása természetes folyamat. A gyász okozta lelki tusának általában megvannak a mindenki által hasonlóan átélt fejlődési szakaszai. Az első, sokkoló órákat a kétségbeesés követi a semmivel nem pótolható veszteség és az elhagyatottság kínzó érzésével, amely bűntudattal, haraggal és depresszióval járhat.

A gyász feldolgozása időt és türelmet igénylő lelki folymatForrás: 123rf.com

Az elvesztett személy miatti megvigasztalhatatlanság feloldásában elsősorban nem az ész, hanem a „szív" kap feladatot. Ebben az állapotban nehéz észben tartani, hogy a születés és a halál egymástól elválaszthatatlan fogalmak.

2. Képzelt elvárásokhoz vagy mások véleményéhez igazodva, gyorsítani vagy lassítani szeretnéd a gyászidőszakot

Idő kell ahhoz, hogy képes legyél megbékélni a veszteségeddel és folytasd az életedet. A folyamat része az elfogadás: mikor a visszaemlékezés már kevesebb fájdalommal jár és a visszaidézett képek lassan kezdenek széppé válni. A feldolgozás akkor tekinthető befejezettnek, amikor képes leszel úgy folytatni az életedet, hogy újra a jövőbe tekintesz és tervezel, miközben tisztában vagy azzal, hogy ezt már a szeretted nélkül teszed. Ezt a nehéz utat a saját tempódban járd végig, belülről érzed, mikor állsz készen, ne hagyd a környezeted által befolyásolni magad!

3. Egyedül kell megbirkóznod az akadályokkal

Amennyiben úgy tapasztalod, hogy elakadtál, bátran fordulj tapasztalt szakemberhez saját gyászmunkád támogatása érdekében. Az egyéni terápia mellett hasznos lehet a csoportterápia, amely a pszichodráma keretei között, mások által megélt helyzetgyakorlatokkal vezet át a lelkileg a legnehezebb szakaszokon. 

Összefoglalóan: a magad tempójában éld meg a gyász fázisait, és ha e közben úgy érzed, hogy nem boldogulsz az előrelépéssel, nyugodtan kérj szakmai segítséget.