Amikor itt lehet az ideje, hogy keress egy pszichológust

Az élet tele van kihívásokkal. Ezek nem mindegyike kellemes, sőt, akadnak olyan nehézségek is, amelyek annyira megterhelik a lelket - s ezáltal a testet is - hogy szinte lehetetlennek tűnik a továbblépés. Ilyen például egy szeretett személy elvesztése vagy egy élethelyzetbeli probléma miatt kialakult elsöprő szorongásérzet. Szakszerű segítséggel van, hogy jobb eséllyel lehet túljutni az igazán rázós helyzeteken. 

Ahogy a testünket karban tartjuk, ápoljuk, ugyanúgy a lelkünknek is szüksége van erre. Ahogy orvoshoz megyünk egy testi betegség tüneteivel, ugyanúgy kérhetjük pszichológus segítségét is lelki bajaink kezelésében. De milyen esetekben érdemes pszichológushoz fordulni?

A jelek

Bánat, túlhajtottság, depresszió, indulatok, féltékenység, kiábrándultság – ezek olyan érzelmi állapotok, amiket mindannyian átélünk, de idővel túltesszük magunkat rajta. A legtöbb ember élete során azonban legalább egyszer átél olyan helyzetet, amikor azt érzi, nincs eszköz a kezében a probléma megoldásához. Amikor ilyen mentális kihívásokat tapasztalunk, akkor ideje segítséget kérni. A heathline.com oldal pszichológus szakértői szerint, kérj segítséget, ha:

  • olyan gondolataid támadnak, hogy bántanád magad
  • tartósan szomorú vagy, aggódsz, félsz
  • gyakoriak érzelmi kitöréseid vagy hangulatváltozásaid
  • drámai változásokat tapasztalsz étkezési vagy alvási szokásaidban
  • képtelen vagy megbirkózni a napi kihívásokkal
  • kerülöd az embereket, nem találod a helyed
  • megmagyarázhatatlan testi fájdalmakat észlelsz
  • mentálisan zavart vagy
A pszichológus segít tiszta szemmel ránézni életünk problémáiraForrás: 123rf.com

Öt helyzet, amikor ne várj tovább!

Keress fel egy pszichológust, és alakíts ki vele nyitott, kommunikatív kapcsolatot! A sikeres közös munka alapja a meghitt, elfogadó, bizalmi viszony.

Mentális egészséged és a jobb élet érdekében fogadd el, ha a megoldás egyedül már nem megy ezekben a helyzetekben:

1. Veszteség

A halál az élet elkerülhetetlen része. Kénytelenek vagyunk elfogadni a halandóságot, de ettől még nem könnyű kezelni. Mindenki másképp éli meg a hozzá közel állók elvesztését, akár emberről, akár háziállatról van szó. A veszteséggel való szembenézés elkerülése még hosszabb, elhúzódó problémákhoz vezethet. A pszichológus segíthet megbirkózni a gyásszal

2. Stressz és szorongás

Az életben sok helyzet – akár egy állásinterjú vagy egy párkapcsolati probléma – stresszt okozhat, a sok stressz viszont szorongáshoz vezethet. Ezzel foglalkozunk kell, különben társadalmi elszigetelődéshez, depresszióhoz és számos más problémához vezethet. A pszichológus segíthet a stressz és a szorongás okát megtalálni, valamint megfelelő módszereket javasolhat azok leküzdésére.

3. Depresszió

A tehetetlenség, a reménytelenség elsöprő, tartósan tapasztalt érzése a depresszió jele. Bár vannak, akik úgy vélik, hogy a depresszióból csak úgy „ki lehet mászni", ez valójában ritkán fordul elő. A depresszió egy nagyon gyakori mentális egészségügyi rendellenesség, amelynek során az emberek elveszítik érdeklődésüket szinte minden iránt, legyen az család, tanulás, munka, hobbi. Állandó fáradtságot tapasztalnak, nehezen tudják kezelni érzelmeiket. A pszichológus segíthet megtalálni a depresszió forrását, utat mutat az élet minőségét rontó érzések leküzdésében, valamint segít a negatív gondolati folyam kezelésében, és ha szükséges, pszichiáter szakorvoshoz irányíthatja kliensét.

4. Fóbiák

A magasságtól és a póktól való félelem gyakori fóbia, de sok egyéb szokatlan és megalapozatlan félelem is jelentős problémákat okozhat az életben. Ilyen például a szociális fóbia (társas érintkezéssel kapcsolatos félelmek), az agorafóbia (nyílt terektől való félelem), a sitofóbia (ételtől való elrettenés) – ami súlyos táplálkozási zavart is okozhat. Egy tapasztalt pszichológus segíthet abban, hogy a páciens elkezdje leküzdeni félelmeit, hogy polifóbia (sok mindentől való félelem) vagy fobofóbia (félelemtől való félelem) nélkül élhessen.

5. Kapcsolati problémák

A kapcsolatokban, legyenek azok családi, személyes vagy munkahelyi kapcsolatok, bizony többször is előfordulhatnak hullámvölgyek. Bár a bensőséges kapcsolatok az élet legjobb dolgai lehetnek, egy kapcsolat időszakos romlása vagy túlzott bonyodalmai tartós stressz forrása is lehet, ami később szorongássá, depresszióvá alakulhat. A pszichológussal való együttműködés, akár egyénileg, akár csoportosan, segíthet a kapcsolatokban kialakult csomók kibogozásában is. 

 

Mentál Morzsák: A sírás
Kevesen jelentenék azt ki, hogy szeretnek sírni. Ritka az a helyzet, amikor az sem érdekel minket, ha pityergés közben valaki lát. Jellemzően szégyelljük magunkat, ha más előtt törik el a mécses. Pedig a sírásnak jó hatása van lelkünkre. Megnyugtat, oldja az aggodalmat, csökkenti a fájdalom- és félelem érzetet. Egy kiadós sírás után megkönnyebbülés vár. Elolvasom